Tudni kell apukámról, hogy kifejezetten a tettek embere. Bár ez számos élethelyzetben jön jól, anyukámmal rendszeres konfliktusforrást jelent, hiszen amint felmerül egy nagyobb beruházás vagy teendő, apa proaktívan, de egészen türelmetlenül áll a helyzethez, míg anya megfontoltabb, miközben értelemszerűen lassabban dönt. Mindkettejüket idegesíti a másik ezzel a hozzáállással, viszont olyan dolgoknál például, mint a hőszivattyú kiválasztása és telepíttetése, muszáj összedolgozniuk, hiszen nem egy mellékes, könnyen cserélhető, olcsó dologról beszélünk. Apa persze már a legelső nap végére megtalálta a „tökéletes hőszivattyút”, míg anyu épphogy csak elkezdett utánaolvasni a témának. Gondolhatjátok, mennyi veszekedés előzte meg a végső választást… Szerencsére nem voltunk ott a tesóimmal, csak elképzelni tudjuk, és a hőszivattyú jó választásnak bizonyult.
Érdekes, de apa is tud dolgokat halogatni, így végül rám hárult a feladat, hogy nézzek utána, hol tudnánk pénzzé tenni a padláson talált érméket, már ha értékesek egyáltalán – úgy kezdtem el kutakodni ilyen témában utazó cég után, hogy még azt sem tudtam, mi a numizmatika jelentése. Azóta persze kiművelődtem a témában, köszönhetően a Procopius informatív weboldalának és készséges szakértőinek. Egyébként a numizmatika jelentése többrétű, nemcsak a régi pénzek gyűjtését jelenti, hanem a segédtudományt is, ami a pénzekkel foglalkozik.
A website elég jól mutat, minden menüponton könnyen kiigazodtam, és persze nem utolsósorban az olvasottak is tetszettek, így elég hamar eldöntöttük, hogy a Procopius szakembereire bízzuk, hogy kiderítsék, kincsekre leltünk-e vagy sem. Arra egyébként fel is hívják a figyelmet az oldalukon, hogy a neten könnyű csalókra bukkanni, ezért mindig megfontoltan, kellő utánajárással válasszuk ki, kit bízunk meg az érmék, bankjegyek értékbecslésével. Nekünk a Procopius kellően bizalomgerjesztő volt, és az üzletbe látogatás során sem kellett csalódnunk. Nagyon kedvesek voltak és egyből érezni lehetett, hogy régóta vannak a szakmában. Ráadásul jó híreket kaptunk: kiderült, hogy több érme is kifejezetten ritka és különleges, így tényleg megérte hozzájuk fordulni – hogy el is adjuk-e őket, az még a jövő zenéje.
Ha te is szeretnéd megismerni a numizmatika jelentését – és jelentőségét –, és nem volt elég az infó, amit e rövid bejegyzésben olvastál, akkor érdemes lehet ellátogatnod a regipenzfelvasarlas.hu oldalra, ahol az érmék és bankjegyek témakörét igen alaposan járják körbe. Itt találod a Procopius elérhetőségeit is, így bátran felveheted velük a kapcsolatot, ha eladnál vagy vásárolnál.