Minden házban fontos a vízmelegítés, különösképpen a fürdőszobában. Egy nagy családi házban lakunk, ahol több háztartási eszközünk már évek óta nagyon jól működik, anélkül, hogy bármilyen probléma lenne vele.
Egy nap az eddig jól működő villanybojlerünk tartálya kilyukadt és mindent elárasztott a víz. A férjem említette, hogy nemrég olvasta a Vízszerelés.Net oldalát, akik több mint 30 éve vannak a víz-, gáz- és fűtésszerelés szakmájában, így valószínűleg mindent láttak már a karrierjük során. Emellett sürgős esetekben is ki tudnak érni akár 1 órán belül is, amire nekünk nagy szükségünk volt. A férjem professzionálisnak találta őket, így visszahívást kértünk és leírtuk mi a problémánk. A budapesti vízszerelő csapat nagyon hamar kiért a házunkhoz, és azonnal elhárították a problémát. Megkérdeztük, hogy akkor most hogyan tovább, mit tudnánk tenni. A vizszerelők a hőszivattyús bojlert ajánlották, hiszen környezetbarát és gazdaságosabb, mint a villanybojler. Nagyon kedvező volt számunkra ez a bojler, így végül emellett is döntöttünk.
A vizszerelő csapat nemsokára ismét kijött hozzánk, ekkor már az új hőszivattyús bojlerünkhöz, és szintén nagyon rövid idő alatt be is üzemelték, amit aztán zökkenőmentesen használunk a mai napig.
A Vízszerelés.Net oldala a vízszerelés mellett csatornázást, csőtörést, duguláselhárítást, csatornakamerázást és fűtésszerelést is vállal, így bármilyen probléma adódik otthonunkban, érdemes az ő szakértelmükben bízni és az ő segítségüket kérni.